Balogh Tibor alapítótagunk tollából

balogh tibor...a 90-es évek elején....

Már évek óta jártunk Balatonberénybe, s ahogyan teltek az évek egyre sűrűbb lett a magyar szó, egyre több lett a „hazai” vendég.

Mi úgy voltunk a naturizmussal, hogy az első „találkozás” után eszünkbe sem jutott volna textiles helyre menni. Megfogott bennünket a hely feelingje, az emberek viselkedése, a dolgozók hozzáállása, a természetesség. Mi szinte azonnal elfogadtuk a mezítelenséget, élveztük a napfényt, s vártuk a következő nyarat.

Hallottunk Délegyházáról, tudtuk, hogy van egy Piroska camping is, de mi minden nyarunkat ide terveztük, a szabadságunkat itt töltöttük.

Nagyon jól éreztük magunkat, de egy dolgot mégis hiányoltunk azt, hogy nem voltak programok, olyan rendezvények ahol összejöhettünk volna, ahol jobban megismerhettük volna egymást. Az akkori vezetővel sokat beszélgettem, s feltettem Neki a kérdést:

Mit szólna, ha csinálnánk egy egyesületet?

Nekiláttunk a szervezésnek, s 1999 nyarán – egy szomorkás, borús szombaton - 12-en, megalakítottuk a Naturisták Berényi Baráti Körének egyesületét. 5 fő Szombathelyről, 2 fő Szentgotthárdról, 2 fő Keszthelyről, 2 fő Sopronból, s az akkori campingvezető.

Aztán szépen sorban jelentkeztek a belépők, nőtt a létszámunk, s elindultak a tervezett rendezvények, programok.

Az önkormányzattal közösen megrendezett falunap, hajókirándulással egybekötött borkóstoló, Erdélyi kirándulás autóbusszal, Egerszalóki hétvége, Vasszécsenyben, az Új Ebergényi kastélyban eltöltött hétvége, Villány, Harkány, Siklósi vár, hajókázás a Dráván, Elindítottuk a játékos vetélkedőket, vándorserleget alapítottunk, Éjszakai hajókázással ünnepeltük az 5 éves évfordulónkat, s még hosszasan sorolhatnám. Úgy éreztük volt értelme megalakítani az egyesületet.

Én mégis úgy érzem, hogy az igazi értelme az a sok őszinte emberi kapcsolat létrejötte volt, ami ezeken az összejöveteleken kialakult. Számomra ez lett a legfontosabb, s ezzel bizony nem voltam egyedül.

Vannak családok, akik már nem járnak, nem tudnak járni ide valamely okból, de a kapcsolat megmaradt, tudunk egymásról, tartjuk a kapcsolatot.

Időközben elveszítettünk barátokat, kedves embereket, aztán jöttek új érdeklődők, új tagok, mi pedig továbbra is második otthonunknak tartjuk ezt a kedves kis campinget.

Változhat az üzemeltető, lehet más a polgármester a faluban, mi ragaszkodunk a campingünkhöz, évről-évre várjuk a találkozást a számunkra oly kedves emberekkel, élvezzük a természetességet, a szabadságot.

Figyeljünk még jobban egymásra, próbáljuk megőrizni a hely hangulatát, maradjon ez a nyugalom „szigete”. Továbbra is jó legyen eljönni ide.

Várjuk az újakat, a fiatalokat, a gyerekeket, az idősebbeket is.

Find the latest bookmaker offers available across all uk gambling sites - Bets.Zone - Betting Zone Use our complete list of trusted and reputable operators to see at a glance the best casino, poker, sport and bingo bonuses available online.